Story

Mielőtt belekezdenék ebbe a leírásba, szeretném leszögezni azt, hogy nem az egészségügyi rendszer hiányosságát szeretném taglalni, hanem a tapasztalataimat megosztani. 

Nem írok le konkrét, műtéttel kapcsolatos információkat, mert nem tartom etikusnak.
Pusztán saját érzéseimet, tapasztalataimat szeretném megosztani azokkal, 
akik 30 év felett szánják el magukat, erre a műtétre.

AZ ELŐZMÉNYEK

Lassan 20 éve szenvedtem a mandulámmal. Minden évben, 1-2 alkalommal tüszősre gyulladt, és ilyenkor minden falat, korty, egy szenvedéssé változott. 

Az évek folyamán, minden alkalommal elmondta a házi orvosom, hogy "ki kellene vetetni azokat a mandulákat". Én persze egy legyintéssel elhesegettem ezt a teóriát. Kicsit félelemből, kicsit dacból, de húztam az időt.

Minden évben, 250-300 napon keresztül, be volt lobbanva a mandulám. Tudom, mindenki azt mondja, mennyire felelőtlen vagyok, de egyszerűen hozzá szoktam az érzéshez. 

Langyos vizet ittam, mellőztem a hideg ételeket és italokat.

Alkalmanként torok fertőtlenítő cukrokat szopogattam. Egyszóval, megtanultam vele élni.

Pár évvel ezelőtt, elkezdtek fájni az ízületeim. Mivel motorozok fiatal korom óta, így betudtam a megfázott ízületeknek. Nem fektettem rá hangsúlyt, mert ha a háziorvosnál szóvá tettem a panaszom, mindjárt Ő is erre terelte a gyanút.

Teltek az évek, mandulámmal a torkomban, összeszokott csapatként.

2014 szeptemberében, elkezdett magas lenni a pulzusom. Mintha valami megbolondította volna a ketyegőm. 

Rendszeresen megszédültem, állandó halálfélelmem volt. Egy régi betegségemmel kapcsolatban, kivizsgálásra mentem a fővárosba. A 16 éve, rendszeresen szedett gyógyszeremnek, van egy pulzus emelő mellékhatása. Automatikusan erre fókuszált az orvosom, és elkezdtük a gyógyszer adagom csökkentését. ( Persze, itt még mindig nem gyanakodtunk a manduláimra.)

2014 decemberében megtört a harmónia köztem, és "torkomban elő társam" között.

8.-án reggel, arra ébredtem, hogy be van gyulladva a mandulám. Nem kicsit, hanem nagyon-nagyon. Tükör előtt próbáltam megnézni a torkomat, de csak egy 2 cm átmérőjű lyuk volt a nyelvem tövénél.  Ez még nem is lett volna számomra nagy gond, ha a délutáni Mikulás ünnepségen, nem Én lettem volna a piros ruhás sztár.

Beültem az autóba, és rohantam a háziorvoshoz. Mikor sorra jutottam, és megkérdezte a problémám forrását, azt feleltem neki, hogy begyulladt a mandulám, amire nem gyógyszer kell, hanem csoda, hiszen 120 gyermek várja a mikulást. Nem hagyhatom cserben a gyerekeket. Mondta, hogy csodát nem tud tenni, felír egy antibiotikumot.

A recepttel feltéptem a gyógyszertár ajtaját, és elpanaszoltam a bánatom. Mindjárt ajánlottak Lidokainos szopogató tablettát, és gyomorvédőt az antibiotikumhoz. Ezekkel felvértezve, otthon nekiláttam a már rutinnak számító házi kezelésnek.

2 evőkanál méz, és fél citrom kicsavart leve. Elkeverve, és evés után 2-3 teáskanállak megenni. Mivel gyors segítség kellett, hiszen alig tudtam beszélni, jött a drasztikus kúra. 

1 marék sós perecet elkezdtem csipegetni. Jól megrágtam, és könnyek közepette lenyeltem.

Azt hittem, a csillagok beköltöztek a konyhába. Sajnos ez az egyetlen módja annak, hogy a gyulladást eltávolítsuk, és valamennyire fellélegezzünk.

Falatról falatra, könnyebben ment a nyelés. Mire a végére értem, már egész kulturáltan kaptam levegőt, és tudtam beszélni is.

Délutánra, sikerült annyira összekapni magam, hogy nem fulladt kudarcba a Mikulás ünnepség.

Teltek a napok, hatásos antibiotikum kúra vége felé közeledtem. Mandulám visszazökkent a 20%-os gyulladtsági szintre, ami nekem már megszokott állapot volt.

Az antibiotikum elfogyását követő harmadik nap reggelre, ismét a jó öreg érzésre keltem ..... megint nem kapok levegőt. Pár napig szedtem torok fertőtlenítő, és lelappadt a gyulladás. Karácsony előtti hétfőn, ismét könnyes szemmel próbáltam levegőhöz jutni. Mivel nem akartam az egész Karácsonyt elrontani, így ismét a dokinál kötöttem ki.

Ellátott ismét egy antibiotikummal, ami kicsit erősebb volt mint az előző. Miközben átadta a receptet, azt közölte velem, ha ismét begyullad, menjek el egy szakrendelésre, mert Ő már ebben, nem tud többet tenni. Gyorsan megvitattuk a dolgot, és kértem tőle egy beutalót, a Fül-orr-gége szakrendelésre.

A karácsonyi ünnepeket átvészeltem, de napról napra érlelődött bennem a gondolat .... Ki kellene vetetni.

AZ UTAM KEZDETE

Köszöntöttük az új esztendőt, és január 5.-én, kértem egy időpontot a szakrendelésre.

Egy aranyos doktornő megvizsgált, és megvitattuk a lehetőségeket. Adott egy időpontot, hogy addig gondoljam át a dolgot, és ott majd megbeszéljük a továbbiakat. Így is tettem. 

Napokig hezitáltam, hiszen a félelem ott van az ember zsigereiben. Pici fiacskámra, és anyukájára pillantottam, és tudtam, hogy meg kell tennem. Érte, értük, értünk. 

Elszántan mentem vissza az időpontra, ahol egy hölgy megvizsgált, és megkérdezte mi legyen. Mondtam, hogy szeretném ha eltávolítanák. Azt felelte, hogy jelen pillanatban, nincs semmilyen orvosi alapja az eltávolításának, hiszen most nincs begyulladva.

Szinte éreztem, hogy valódi mivoltát megtagadva, meghátrál a mandulám. Jónak mutatja magát mint fogorvosnál a fájós fog.

Mivel részemről a döntés megszületett, így jeleztem, hogy a mandulám bent maradása már nem opció.

Itt mindjárt válaszút elé állítottak. "Altatás vagy helyi érzéstelenítés?" hangzott a gyors kérdés, amire hirtelen nem tudtam a választ. Szép magyar szokás, ha buta vagy kérdezz vissza. Én élből meg is tettem. "Mi a kettő között a különbség, persze az altatáson kívül?"

Türelmes hangon, megkaptam a kívánt választ.

Altatásnál az ereket elsütik, érzéstelenítésben viszont csomózzák a nagyobb ereket és elsütik a kicsiket.

Persze nekem ez még így is kínai volt, de frappánsan megkérdeztem, hogy a doktornő melyiket javasolná. Az érveléseket követően, az érzéstelenítésre esett a választás.

Egyből kaptam egy telefonszámot, ahol egyeztethetek műtéti időpontot.

Ebben a pillanatban, úgy éreztem, hogy felültem egy hullámvasútra, ahonnan már nincs kiszállás.

Felhívtam a kapott számot, és egyeztettünk egy megbeszélési időpontot. Az időpontra megjelentem, és közölték velem, hogy február elsején, vasárnap befekvés, és hétfőn műtét. Az időpontot elfogadtam, majd hirtelen átfutott rajtam a felismerés, hogy addig nincs már egész két hét....

Próbáltam tájékozódni, hogy mire is számítsak. Sok barátom és ismerősöm mondta el tapasztalatait, tanacsait, ezzel kapcsolatban (amit ezúton is köszönök szépen.)

Persze mindenkinek más életkorban, más alap koncepcióval indult a műtét. Volt aki azt mondta, hogy nem fájt, és volt aki egy 3 hetes fájdalom-túrának nevezte azt a műtétet, amelyre elszántam magam.

Ahogy közeledett a nap, egyre jobban kezdtem félni. "Rutin műtét, már a portás is elvégzi" szólt a biztató mondat, ami csak fokozta az agyamban elkezdődött kínokat.

Műtét előtt, a szokásos tortúrát végig kellett járnom. Vérvétel, mellkas röntgen, majd EKG. Ezek eredményével, felkeresni a belgyógyászt, aki a végső döntést hozza meg a műtéttel kapcsolatban. Szerencsére, az eredményeim jók voltak, így  zöld utat kaptam a műtéthez.

Ekkor már annyi infóm volt a műtéttel kapcsolatban, hogy az a bizonyos zabszem, már régen nem fért volna el sehol.

Közeledett a  várt nap. Vegyes érzelmek kavarogtak bennem. Kéjes   kíváncsiság lett rajtam úrrá. Hétvégén, csak ropogós dolgokat fogyasztottam, mert úgy éreztem, egy ideig hanyagolnom kell ezeket. Rántott cukkini, rántott hús, pizza, ropi, friss kenyér, stb.

A NAGY LÉPÉS

Eljött a rettegett vasárnap. Az idő múlásával, kezdett egy kis pánik hangulatom lenni. Miközben egy finom húslevest készítettünk, elkezdtük bepakolni a táskát. Nem tartott sokáig, hiszen nem nagy ruhatár kell a kórházba.

Az ebéd utáni, fiammal elköltött szieszta, elég gyorsan eltelt. A tudat, hogy szeretteimtől távol leszek jó pár napot, egyre jobban elkeserített. A tény, hogy egy ismeretlen eseménynek leszek részese, teljesen maga alá temetett.

Az ajtóban elköszöntem szeretteimtől, és könnyek közepette sétáltam le a lépcsőn, barátom autójához.

Pár percig tartó utazásunk, egy pillanatként suhant át az agyamon. Tudtam, hogy az a félelem, kétség, fájdalom, és furcsa kíváncsiság, lassan értelmet nyer. Letisztulnak az érzések, és amint beléptem a kórházba, furcsa nyugalom lett rajtam úrrá.

Felmentem az osztályra, és pár perces várakozás után, elkezdődött a felvételi. Egy gyors vizsgálat, pár kérdés és adat egyeztetés után, egy pár papír aláírásával, megkezdődött az utazásom legfontosabb szakasza. 

Pár kérdést feltettem, melyekre kedves, türelmes válaszokat kaptam. Látszott, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki ilyen kérdéseket tett fel.

"Mennyire fog fájni? Meddig kell bent maradni? Mi a műtét menete? " Többek között, ezek voltak azok a kérdések, melyekre folyamatosan kerestem a választ.

A kapott válaszok kicsit megnyugtattak, de még mindig kételkedtem abban, hogy milyen érzés lesz. Furcsa módon, csak az foglalkoztatott, hogy milyen mértékű lesz a fájdalom, amit érezni fogok. Szerettem volna erre felkészülni, hiszen már pár műtéten túl vagyok. Tudom, hogy ha rákészül az ember, sokkal könnyebben veszi majd az akadályokat. A kapott információk alapján, arra számítottam, hogy egy igazi tüszős mandulagyulladásnál, nem  lesz rosszabb a fájdalom. Ezzel a gyors konzekvenciával felvértezve, elfoglaltam az ágyam. (7-es szoba, 2-es ágy.)

Mivel a kórház új szárnyában kaptam helyet, így nagyon kellemesen csalódtam. 3 ágyas szobák, melyhez tartozik egy elegáns fürdőszoba, wc-vel. Zárható szekrény a ruháknak, automata redőny, és légkondicionáló. Hirtelen olyan érzésem volt, mintha egy hotelben lennénk. A szobában, egy személy tartózkodott rajtam kívül, akivel már az első percben megtaláltuk a közös hangot. Poénkodással próbáltuk izgatottságunkat leplezni. A vacsora elköltése után jelezték, hogy éjfélig lehet csak inni. 

Persze az első éjszakánk forgolódással telt. Nem igazán találtuk a helyünket.

NULLADIK NAP

Reggel 6- kor ébresztettek minket, egy vérnyomás mérés kapcsán. Gyorsan letusoltunk, aztán kezdtek az események felgyorsulni. Megmérték a lázunkat, majd jött a reggeli vizit. A vizit után, bekötötték a branült a bal kézfejünkbe, és ránk adták a "kincstári pizsamát".

Mondanom sem kell, hogy a poénkodás már kezdett groteszk méreteket ölteni. 

Egyszer csak jött egy fiatal ember, akivel a szoba létszáma, maximálisra emelkedett. Neki keddre volt kiírva a műtét, (Kicsit sajnáltam, hogy végig kell majd néznie a szenvedésünket, de legalább Ő már tudja, mire számíthat.)

Közben megérkezett a kedvesem, hogy ebben a káoszban egy biztos pontom, és szükség szerint, támaszom legyen. Az általam begyűjtött információk alapján, hozott natúr teát kevés mézzel, citrom nélkül ( a citrom marja a friss sebet, mintha parazsat nyelt volna az ember). Előkerült egy szőlőzsír, a száj kiszáradás ellen.

Egyszer csak megjelent egy nővér, injekciók tömkelegével, és tűpárnának használt minket. Egy ampulla a fenékbe, két spriccni a branülbe. Az egyik feszített, a másik csípett . Fél óra elteltével, megjelent egy úr, tolókocsival. Rám adta a zöld hajhálót, és már robogtunk is a műtőbe. Mivel itt jönne az a beszámoló, amitől sokan rosszul lennének, így ezt nem részletezem.

Tény, hogy az egy órás műtét alatt, annyira elfáradtam, hogy remegtek az izmaim. Mintha szenet pakoltam volna.

A műtét után, 2 órát kell oldalt feküdni. Ekkorra már se nyálad, se türelmed, se erőd .

Mikor eltelik a 2 óra, egyből el kell kezdeni inni. Persze a fájdalom csillapító, és az érzéstelenítő már nem fejti ki a hatását olyan intenzitással mint az elején, de még zsibbaszt egy picit.

Ekkor, a belső kíváncsiságom már kezdett elemében lenni. Tudtam, hogy most jött el az igazság pillanata. Most kiderül milyen is az a fájdalom, amire fel akartam készülni.

Számhoz emeltem a teás poharat, és egy kis kortyot a számba vettem. Pár pillanatig koncentráltam, majd nyelés. 

Ekkor döbbentem rá , hogy nem fáj annyira, mint amikor a ropit ettem, tüszős mandulagyulladásom alkalmával. Az öröm, hogy nincs nagy fájdalmam, teljesen felvillanyozott. Egyből megittam egy pohár teát, majd egy kis vizet.

Ahogy kezdett elmúlni minden fájdalom csillapító hatása, elkezdtem érezni az egyes pontok fájdalmát. Fájt a nyelvem, fájt a torkom, fájtak a fogaim, és néha bele nyílalt a fülembe is valami szúró érzés. 

Hangom, Verebes István hangjára kezdett hasonlítani. Mivel 4 óránként kaphattam fájdalom csillapítót, így éltem ezzel a lehetőséggel.

Minden korty itallal, könnyebb lett a nyelés. Este 7 körül, megpróbáltam a fagylaltot. Nem azt a kellemes, hűsítő hatást produkálta, mint amire számítottam, de végre nem tea, és nem víz.

Pár kanál után, vissza tettem a fagylaltot a hűtőbe, és lefeküdtem.

Az első éjszakám, a manduláim nélkül. Mivel kicsit náthás voltam, így levegőt venni, csak szájon át tudtam. Orrot fújni tilos, krákogni, köhögni szinten nem szerencsés. Az orrspray használata sem engedélyezett.

Ebből kiindulva, szőlőzsírral alaposan bekentem a szám, és oldalra fordulva, megpróbáltam álomba szenderülni. Sajnos, mikor kiszáradt a torkom, egyből innom kellett, így elég mozgalmassá vált az éjszaka.

ELSŐ NAP:

Reggeli ébredést követően, izgatottan vártam az első szilárd étkezést.

Apróra vágott párizsi, minivaj, 2 zsemle, Túrórudi. 20 perc alatt leküzdöttem a reggelit, majd irány a nővér pult. Kivették a branült, majd 5 perccel később, már a műtét utáni első fogmosásra, és tusolásra készültem. Kicsit nehézkes volt, hiszen nem lehet hirtelen lehajolni, gyors mozdulatot tenni, nyújtózkodni, stb.

A reggeli vizit alatt, óvatosan feltettem a kérdést, "Mikor mehetek haza." Egy gyors ellenőrzést követően, megkaptam a választ,"Csütörtökön".

A tegnapi nap folyamán, már szóbeszéd tárgya volt, hogy látogatási tilalom lesz érvényben, influenza járvány miatt. Mára, ez valósággá vált.

Mivel az éjszakám elég mozgalmas volt, így napközben szunyókáltam pár percet.

A tegnap érkezett szobatársat, ma műtötték, így amiben tudok, segítek  neki. A tilalom miatt, nem tudtak bejönni hozzá. Nagyon jól viselte, hiszen mi már megmutattuk neki az utat. :)

Szobatársaimmal eszmét cseréltünk. Egyik úrnak, a hajhullása miatt kellett kivenni, a másiknak meg szintén állandó gyulladás miatt kellett megszabadulnia a garatmandulájától.

Sajnos az a tapasztalatom, hogy ha sokat be volt gyulladva az ember mandulája, sokkal nagyobb a műtéti terület. Ehhez még hozzájön az életkor is. Minél öregebb az ember, annál nagyobb a trauma.

Amikor elkezd az ember enni vagy inni, erős, szúrós fájdalmat érez. Minden nyeléssel könnyebb lesz, csak nem szabad abba hagyni. Amikor megpihen az ember, újra bedagad az egész torka, és kezdődik minden elölről. Persze, azt is hozzá kell tennem, hogy minden evéssel, egyre rutinosabban nyel az ember, ezáltal csökken a fájdalom.

Közben megérkezett az ebéd. Csont leves, grízgaluskával, és turmix főzelék fasírttal. Azért turmix, mert felfedezni véltem benne egy kis kelkáposztát, feles borsót, és egy kis zöldbabot. 

Egy kis mustáros utóíz tette egyedivé ezt az ételt. Jól nézett ki, és ízre sem volt rossz. Kaptunk még egy szelet kenyeret, hogy küzdjünk vele. Hát szó mi szó, Én mindent betermeltem. 

Kívántam is már a főtt ételt, és az íze sem volt rossz. Mivel gyermek koromban "üzemi konyha" koszton nevelkedtem, (napközi, kollégium, katonaság), így kellemesen csalódtam.

Mivel már jól megy a nyelés, és kezdem felfedezni a szám  új belsejét, felfigyeltem arra, hogy valami pont a torkomhoz lóg, mindkét oldalról. Megkérdeztem, hogy mi az, ami ott lehet, és állandóan köhögésre késztet. Azt a választ kaptam, hogy egy pár varrat ..... Le fog szakadni, amint eljön az ideje. 

Na de addig? Egyszerűen rémisztő az érzés, ahogy iváskor ide-oda csapódik a torkomban, ez a hínárhoz hasonló függelék.

Miután megtelt a pocak, ledőltem egy kis sziesztára. Persze az orrom be volt dugulva, így megint szájon át vettem a levegőt. Torok kiszáradt, nyelés megnehezült. 10 percenként kortyolgatás a teából. Két óra szenvedés után, inkább felkeltem, és sétálgattam.

A délután gyorsan eltelt. Vacsorára kaptunk friss, ropogós kenyeret, felvágottat és sajtot, egy kis tejjel. Ezt persze megfejeltük egy kis puszedlivel, meg vanília fagyival.

Rutinosan, egy fájdalom csillapítót kértem, hátha jobb lesz az éjszaka.

Persze a "hínárok" megint nem hagytak aludni.  Lassan megszokom a rövid alvási szakaszokat, bár igazából, még mindig nem szoktam meg az ágyamat. Mindhárman forgolódunk, szenvedünk.

MASODIK NAP

Három óra magasságában, arra ébredtem, hogy ki van száradva a szám. Nyúltam a pohárért, és be vettem egy korty vizet a számba. Ekkor szembesültem azzal a ténnyel, hogy ismét nehezen tudok nyelni. Pont mint a műtét után. A torkom feszült, az amúgy sem kicsi tokám, most kétszeresére dagadt. Mintha tűz égne a torkomban. 

Közben egy mordulással tudtomra adta a szervezetem, hogy ne távolodjak messzire az illemhelyiségtől. Kértem egy fájdalom csillapítót, és 15 perc krákogást követően (amit nem szabadna), megszabadultam a sűrű nyáltól, ami a torkomban hezitált.

Könnyek csordultak ki a szememből, annyira fájdalmas volt minden nyelés. "Megint kezdődik minden elölről?" - tettem fel magamban a kérdést. Hirtelen egy pattanó hangot hallottam, és elkezdett lüktetni a fülem. Mikor azt hittem, ennél már nem lehet rosszabb, tévedtem. Pár perc elteltével, a fogsorom elkezdett feszülni, miközben az illemhelyre igyekeztem. Hirtelen végig futott rajtam egy gondolat, "szépen indul ez a mai nap is".

Sajnos, fájdalmaim tompán eltorzultak a fájdalomcsillapító hatására, de nem szűntek meg. 20 perc kortyolgatás után, a fájdalom kicsit csökkent, de a tegnapi állapot közelébe sem járok. Kíváncsian vártam, mi lesz a reggelinél.

Körözött, zsemle, banán volt a menü. Óvatosan, egy 25 perc alatt sikerült a zsemlét megenni, a  rákent körözöttel. Minden falat, maga a pokol volt, de tudtam, hogy erőltetni kell. Minden falat után egy korty teát ittam, amivel megkönnyítettem a falatok lejutását. A banánnak már neki sem kezdtem, mert annyira fojtós volt számomra hogy meg sem próbáltam.

A reggeli vizit alkalmával, a főorvos asszony kijelentette, hogy holnap mehetünk haza.

Örömömbe, ismét egy csomó kétely, és kérdés merült fel.

Otthon egy három és fél éves, örökmozgó vár, aki már nagyon hiányzik. Ez még nem probléma, de hogyan fogja megérteni, hogy most nem nyúzhatja egy ideig apát, a megszokott módon. Ez most számomra egy elég kardinális kérdés, de holnap délutánra, erre is meg lesz a válasz.

Délelőtt folytattam a tea kortyolgatását, hogy ebédre"bejáródjon" a torkom.

Közben a szobatársaimmal tréfálkoztunk, viccelődtünk.

Többször is feljött témába, amikor a hétfőn érkezett szobatársunk, műtét előtti injekcióját kapta. 

Egy aranyos ápolónő megjelent az ajtóban, és mosolyogva megindult felé. Megkérte, hogy a fenekét tegye szabaddá, hogy beadhassa az injekciót. A pizsi lecsúszott, a hölgy kimérte az injekció helyét, majd így szólt a fiatal embernek.

- Kérem lazítsa el a fenekét.

Azonnal érkezett is a válasz.

- Nem tudom, ez ennyire feszes.

Erre az ápolónő már tromfolt is.

- Na ne nézzen nyeretlen kétévesnek.

Fenék megszorít, injekció becsusszan.

A szobában kitört a nevetés, és attól a perctől kezdve, "feszes popójú srác" néven, híressé vált az ápolónők között, és persze a szobában is. Állandó cinkelés tárgya lett a feszes popsi. :)

Megérkezett az ebéd. Almaleves, húsos tekercs, és barack befőtt. Kellemes 25 perc alatt, sikerült elpusztítani az ebédet, az utolsó falatig. Komolyan mondom, hogy finom volt. Meglepett, hiszen előző betegségeim alkalmával, nem volt jó tapasztalatom az ételek minőségével kapcsolatban.

A délutánt pihenéssel, könyv olvasással, és telefon piszkálással töltöttük. Délutáni vizitnél, megerősítették a tényt, hogy holnap mehetünk haza.

Vacsorára kaptunk 2 brióst, vajat, mézet, és egy poharas kakaót.

Ezt gyorsan leküzdöttük, és tettünk egy sétát az épületen belül.

Lementünk a főbejárati recepcióhoz, ahol egy pár fénykép található a kórház építéséről. Fantasztikus érzés volt látni, ahogy a régi kórház építését megörökítő képeken, még a békebeli Nysa mentő, és egy ma már matuzsálemnek számító mentő helikopter mögött, magasodik az "új kórház". 

Tény, hogy akkoriban, ez volt az ország egyik legszebb, és legmodernebb kórháza, amire büszke volt a megye összes lakosa. Az 1980-as átadáskor, Én már 6 éves voltam. Emlékszem, mikor elmentünk a kórház előtt, tátott szájjal néztük az épületet. Színezetével (minden szint, árnyalatokkal eltérő), magasságával, és modern kinézetével, csak úgy vonzotta a tekinteteket.

Rövid sétánk után, megkezdtük az éjszakára történő felkészülést. Kikészítettük az innivalót, bevettük a fájdalom csillapítót, és megpróbáltunk aludni. Sajnos ez az éjszaka sem a nyugodt alvásról szólt.

Hajnalban a fájdalomcsillapítóért kitotyogtunk a nővérkéhez, bevettük, majd folytattuk a fetrengést, és a kortyolgatást.

HARMADIK NAP

Reggelre az orrunk bedugulva, nyakunk feldagadva, fájdalmaink felerősödve. Mintha a fájdalom pihent volna, és újult erővel, kipihenten támadna ránk. Persze, mi fáradtabbak vagyunk, mint mikor lefeküdtünk. Anyelvem hátsó fele annyira fáj, hogy alig tudok beszélni, és nyelni. A számat alig tudom kinyitni. Olyan, mintha egy kacagó verseny után lennék, és izomláz lenne az állkapcsomban.

Érdekes felfedezést tettem. A torkomba lógó cérnának, egy új funkcióját fedeztem fel. Amikor picit ki szeretném fújni az orrom, a cérna megfeszül, és húzza a sebet. 

(Nem hiába, nem szabad orrot fújni.)

A tudat, hogy ma hazaengednek, minden fájdalmat eltompít.

Közben megjött a reggeli. Frankfurti virsli, 2 szelet kenyér, és egy csoki-vanília puding. Úgy érzem, tényleg javult az étkeztetés. Reggelivel megvártuk a vizitet, mert elég ciki, ha virsli darabok vannak az ember szájában, mikor megnézik a torkát. Higgyétek el, nem tud az ember minden kis falatot lenyelni, egy mandula műtét után.

Megjött a vizit. "Íme a hősök." mutatott be minket a főorvos asszony, a viziten résztvevőknek.

Spatulával megnézte a műtét nyomait, majd véglegesen engedélyezték a hazamenetelt. A szobánk teljesen kiürül, mert kell a hely, a következő csapatnak.

"Gyorsan" betermeltük a reggelit. Meglepetésemre, megjött a doktornő, és kezembe nyomta a zárójelentést. Ellátott instrukciókkal, és megbeszéltük a kontroll időpontját is.

Sorstársaimmal tervezett közös kávézás terve, így füstbe ment.

Tudtuk, hogy talán soha többet nem találkozunk, de ezt az életre szóló emlékét, közösen éltük át,

így összeköt minket.

Telefon a "szállítónak", és telefon a szerelmemnek. Összehangolt becsomagolást követően, a hazaszállítás hadművelet megkezdődött.

Furcsa, hogy mennyire másként látja az ember a dolgokat, ha itthon van, és másként a kórházban. Kórházban megvan az a biztonság érzeted, hogy ha valami van, egyből tudnak segíteni. Pillanatra furcsa volt, hogy itthon vagyok. Egy picit idegen voltszámomra a szituáció, mert annak ellenére, hogy itthon vagyok, mégis egy kicsit szokatlanná vált. Hirtelen nem találtam a helyem. Itt nincs sürgölődő ember áradat, itt nincsenek viccelődő szobatársak, nincs vizit, és nincsenek ugrásra kész nővérek. Cserében, itthon szeretet van, odafigyelés, és nyugalom.

Hazaérkezés után, a kiváltott fájdalomcsillapítóból bevettem egyet, és egy kis teával lekísértem. Az elmúlt napok történéseit megbeszéltük, majd délben ettünk egy kis hazait. J

Ebéd után pihenő. Milyen furcsa, hogy a megszokott dolgok ha egy kis időre, nem állnak az ember rendelkezésére, mennyire az újdonság erejével hatnak. Én is elkezdtem televíziót nézni úgy, mintha soha nem láttam volna. Utána ismét “felfedeztem” a számítógépet, hiszen eddig ezt a történetet, telefonon írtam. Most már látom a szerkezetet, és az elrendezést is.  

Átfutottam a szokott oldalakat, levelezéseket.

Lassan eljött az idő, hogy anya hazahozza a Törpikémet. 

Nem tudja, hogy hazajöttem, így biztosan nagy lesz a  meglepetés.

Eljött a várva várt pillanat, megjelent az ajtóban, az én kicsi fiacskám.

Óvatosan odajött hozzám, és annyit mondott. 

-Szia Apa. Fáj Apa torka? 

Óvatosan hozzám hajolt, és egy puszit adott az arcomra.

Talán életem egyik legmeghatóbb pillanata volt, ahogy a fiacskám Rám vigyázott. Elszorult a torkom, könnyek futottak a szemembe. Óvatosan magamhoz öleltem, és potyogtak a könnyeim.

Annyira hiányzott, annyira aranyos, és ráadásul, annyira megértő. Egyszerűen a büszkeség könnyei voltak, a szememben csillogó cseppek.

Fiam játszott, én figyeltem. Beszélgettünk, már amennyire tudtam, de jól megértettük egymást.

Pár óra viháncolás után, megvacsoráztunk, és kezdődött az esti tortúra.fürdés, fekvés, alvás. 

Bevettem az esti fájdalomcsillapítót, és óvatosan lefekvéshez készülődtem. 

Magam mellé készítettem a teát, zsebkendőt, szőlőzsírt, és egy fájdalom csillapítót ... mert biztos ami biztos.

NEGYEDIK NAP

Hajnalban arra ébredtem, hogy a fájdalmaim, az elviselhetetlenség határát súrolják. Órámra pillantottam, és még csak fél 1 volt. Kiment a fájdalomcsillapító hatása, és az őrületbe kergetett a fájdalom. Sétáltam a szobába, miközben arra vártam, hogy hasson a gyógyszer.
A torkom forró volt, a nyelven töve fájt, és nyelni alig tudtam.
Pár perc után, kezdett hatni a gyógyszer, így ismét nekiindultam az alvásnak.
Reggel 5 órakor, kipattant a szemem, és kezdődött számomra a nap.
A család többi tagja lassan felkelt, és elindultak "dolgoziba". Egyedül maradtam. Kicsit bolyongtam az interneten, majd elkészítettem a reggelimet. Vajas fonott kalács, vajjal, barack lekvárral.
Szokott sebességgel befalatoztam, és letusoltam.
A szobába bevackoltam magam, és megnéztem pár sorozatot, melyről lemaradtam.
A mai napi fájdalom (a hajnali kínokat leszámítva), teljesen elviselhetővé vált. Remélem, ez így is marad, és nem folytatódik ez a fájdalmi hullámvasút. Szeretném, ha ennél már nem lenne rosszabb.

Délben, ettem egy kis húslevest, eperlevél tésztával, és egy kis tepsis, tejszínes csirkemellet.
A sebességem nem változott,
Azt tapasztaltam, ha 15-30 percenként nem eszek, vagy iszok valamit, ismét "beáll" a torkom.
Mivel egész délutánig egyedül voltam itthon, és nem beszéltem senkivel, így mikor a drágaságaim hazaérkeztek, alig jött ki hang a torkomon.
A vacsoránál, ismét könnyekkel küszködtem, hogy lenyeljek pár falatot. Bundás kenyér teával volt a menü. Mire befejeztem, a család többi tagja már régen jól lakott (ennyit a gyors vacsiról).
Erőltettem a beszédet, próbáltam apró falatokat enni, és azt is sokszor megrágni.
Arra lettem figyelmes, hogy a vacsora végére, teljesen emberi lett a hangom, és a nyelésem.
Kicsi fájdalom, kis sajgás, és ennyi.
Vacsi után, a szokásos ténykedések, fürdés, kis agyzsibbasztó tv, és egy kis legózás a Törpikével.

Lefekvéshez felkészültem a szokásos kellékek felsorakoztatásával, de egy kicsit változtattam.
Tea helyett tiszta vizet tettem ki inni, ugyanis az édes teától (előző este), nagyon besűrűsödött a nyálam, ami éjszaka, elég sok kellemetlenséget okoz.

ÖTÖDIK NAP

Hajnalban, megint fájdalomra ébredtem. Gyógyszer bevétel, víz kortyolgatás, majd ismét megpróbáltam elaludni.
Reggel felkeltünk, és megpróbáltam egy kis fonott kalácsot enni, de elég nyögve-nyelős volt a dolog.
A délelőtt folyamán, a technikai vívmányok segítségével, a sorstársaimmal egy konferencia chat-elésben kitárgyaltuk, hogy ez nem csak az én egyedi esetem. Náluk is hasonló a helyzet. Fájdalom, rossza alvás, nehéz nyelés, szenvedés. A fájdalom csillapítók hatása, más lassan csak 3 órát képes tartani, utána megint tombol a fájdalom. Fáj a fül, fáj a torok, és alkalomadtán a hátsó fogak.

Egyszerűen alig tudom elhinni, hogy ennyire tud valami fájni.
Ebédre, egy kis levest ettem, meg pár falat húsit. Ennyire tellett az erőmből. Szokásos sziesztára ledőltünk.....de bár csak ne tettem volna. Megint köhögő görcsre ébredtem, és kegyetlen fájdalomra.
Bevettem egy fájdalom csillapítót, és sétálgattam a nappaliban, amíg el nem múlt a fájdalom.
Hihetetlen számomra, hogy a szervezetem, egy bizonyos fájdalom felett, remegéssel reagál.
Elkezdek fázni. Ilyenkor felveszek egy pulóvert, és két takaróval betakarózok.
Felkelt a család, és kezdődött a délután.
Fiammal, uzsonna jelleggel, lenyomtunk 2-2 gombóc fagyit. Nem mondom, ez most jól esett.
 Néztük a televíziót, közben ment a mókolás. Ez egy olyan tevékenység, mint a szuttyogás, és a szöszmötölés, csak kicsit más. :)

Délután jöttek barátaim látogatóba, beszélgettünk, majd mikor elmentek, elkezdődött az esti rutin.
Vacsora, fürdés, kis játék, majd fekvés.
Ma belenéztem a torkomba, és olyan, mintha vastagon kenőccsel lenne bekenve. Ez az a lepedék, aminek nem szabadna kiszáradni..... és el is kellene kezdenie lekopni. A látvány elég rémisztő.
Valahogy nem ilyet képzeltem el. Mindegy, kopnia kellene ...... valamit ki kell találnom, ha mielőbb lábra szeretnék állni.
Ma meg volt az első tüsszentésem ...... hát, majdnem becsináltam, de sajnos nem a gyönyörtől.

Este megnéztünk egy filmet majd a szokásos kellékek társaságában, lefeküdtünk aludni.

HATODIK NAP

Reggel 7:30-kor arra ébredtem, hogy mindenem fáj. Ordítani tudnék a fájdalomtól. Ég az egész torkom, mintha parazsat nyeltem volna. A fülem fáj, mintha egy mély medence alján ülnék, és nem akarna kipattanni. A nyelvem megint "lebénult", és a nyugalmi állapotból történő kimozduláskor, kegyetlen fájdalmat generál. Saját nyálam lenyelése is égő érzéssel jár, de még ennél is rosszabb, mikor megpróbáltam bevenni a fájdalomcsillapítót, egy korty vízzel.
Mintha nyílt seb lenne a torkomban ...... várjunk csak ...... ez a"hetedik nap".
A HETEDIK NAP ...... az a bizonyos nap, amikor elkezd a lepedék leválni a torokról. Igen, jól számoltam. Ez a hetedik nap, a műtét napjával együtt. Ha így kezdődik a napom, mi lesz estig?
Mikorra lesz vége? Estére elmúlik? Vagy csak holnap? Esetleg egész jövő héten ezzel szenvedek?
Sok sok kérdés, ami a fejemben kavarog. Pár nap fájdalmat még kibírok, de ha ez az egész, ilyen intenzitással, napokig fog tartani, akkor nem tudom mit teszek ..... szerintem dobozzal együtt veszem be a fájdalom csillapítót. :)

Reggelire egy kis Kalácsot ettem, lekvárral, és langyos teával. Elfogyott, könnyeztem, jobb lett egy kicsit a végére.

Sorstársaimmal konzultáltam, és náluk is hasonló a helyzet. Fájdalom, fájdalom hátán. Fülfájást mindhárman tapasztaltunk. "2 óránként, mintha millió kést mártanának a fülembe, torkomba."

Ilyen, és ehhez hasonló tapasztalatok vannak, ezzel a "rutin" műtéttel kapcsolatban.

Lehet hogy a műtét rutin, de ami utána jön, az elég fájdalmas.

Belenéztem a torkomba, és a fehér lepedék, lassan kezd elvékonyulni. A lepedék szélén, mintha felsértettem volna valamivel a szövetet, kisebb vérbő részek láthatók. Szerintem ezek azok, amik olyan fájdalmasan csíptek hajnalban....de ezek mitől vannak???

Nagyon sok kérdés, melyre meg fogom találni a választ. Legkésőbb, a keddi kontroll alkalmával, megkérdezem a doktornőt. :)

Lassan készül az ebéd. Fincsi leves, és tökfőzelék fasírttal. Biztos finom lesz, hiszen a fiam is kiveszi a részét a fasírt gömbölyítéséből. A fájdalomcsillapító hatása, kezd a múlté lenni, így ismét bedobok egy bogyót. Remélem, így az ebéd "viszontagságait" jobban viselem.

Ebéd után, nem akartam sziesztázni, de elnyomott a fájdalom. Mikor felkeltem, ismét a reggeli érzés kerített hatalmába. Gyógyszer, kis tea, majd pár falat sütemény, amivel próbáltam csillapítani a szomjam, éhségem, és legfőképpen a fájdalmam.
Délután egy köhintés alkalmával, egy .... izé jelent meg a számban. Tüzetesebb vizsgálat után, megdöbbentett a felismerés....ez egy varrat a torkomból.
Ami most már általános, és alap fájdalom, az a nyelv, fül, és a fogak fájása.
Érdekes lehet, de nem tulajdonítok neki nagy figyelmet, hogy a hátam elkezdett fájni.
Gondolatom szerint, az állandó köhintések okozzák ezt a fájdalmat, hiszen megpróbálom tompítani a köhögés erejét. Ha nem múlik, kedden erre is rákérdezek.

Vacsoránál, egy fél szelet párizsis kenyeret sikerült legyűrnöm, elég nagy kínokkal, és laza 40 perc alatt. Az utolsó falatnál, mintha valami megvágta volna a torkom belső felét, egy égető érzés szabadult el bennem, ami egyből a fülem fájdalmát is okozta. Ittam rá, ettem rá, de nem csípett, csak hihetetlenül fájt.
10 perc alatt, enyhült a fájdalom. Vagy hozzá szoktam a fájdalomhoz, vagy elmúlt...... viszont a kérdés ott kergetőzött az agyamban....... mi volt ez?

A fogmosás alkalmával, ismét tájékozódási körbenézésen voltam. A torkom bal oldalán, már alig van fehér lepedék....ezt örömmel konstatáltam. Viszont a jobb oldalamon, mintha a kecskeméti utcákat látnám, így hóesés után....tiszta lepedék. Holnap tetszik vagy sem, egész nap megpróbálok kenyér héjat, és zsemlét enni, amit most mindkét oldalra megpróbálok "eljuttatni". Hátha gyorsabban vége lenne ennek a "fájdalom tábornak".

Este egy kis sorozat nézés után, a szokásos aggodalmakkal feküdtem le...... mi vár rám az éjszaka?

HETEDIK NAP

Hajnalban felkeltem egy tablettáért. Pontosan három és fél óra volt a tabletta hatása. A torkomban érzem azt a vágó, nyilaló érzést. Mikor visszafeküdtem, egy érdekes felfedezést tettem.... ha a jobb oldalamra fekszem, nem köhögök. Furcsa ..... Mindegy, a lényeg, hogy azt a  három és fél órát, át tudtam aludni.
Reggel felkeltem, és az első korty víz, mintha savvá változott volna, úgy marta a torkomat.
Nem tudom mi van, de hogy fáj, az tuti. Mintha nyílt sebbe sót tenne az ember.

Mivel esett a hó, így elég félve gondolok a levegőztető sétára. Ha kicsit olvadna, vagy rendesen eltakarítanák, akkor neki mernék vágni. Attól tartok, hogy egy megcsúszás, vagy egy esés, végzetes lehet a torkom számára. Nincs kedvem ezt a gyötrelmet elölről kezdeni.

Egy ébresztő tusolás, és egy "gyors" reggeli. Persze előtte fél órával bevettem a bogyót, hogy ne bolonduljak meg, az első falat után.

Délelőtt olvadt, így nekivágtam az intézni valóknak, majd a pékséget útba ejtve, hazacammogtam. Folyamatosan figyeltem, nehogy beelőzzön egy járókeretes papa, mert akkor befalcoltam volna. Óvatosan, megfontoltan közlekedtem, Persze hazafelé ismét elkezdett esni a hó ...... de jó.

Hazaértem, majd egy kis tökfőzeléket csemegéztem fasírttal. A felénél járhattam, mikor azt éreztem, hogy a tökben lehetett valami fás rész, mert alig bírtam lenyelni.
Mikor aztán lenyeltem, észrevettem, hogy valami csípi a torkomat. Gyors öblítés egy kis vízzel, majd kiderült, hogy ismételten "lelépett" egy varratom. Egy kis csípő fájdalom maradt utána, ami nem tudom mikorra múlik el, hiszen a tegnapi is csíp még.

Törpikém és Anyukája, hazaérkeztek. Anya bele vetette magát a főzésbe, Törpikém szokás szerint megkezdte a délutáni "zsibongást". Gyurmázás, főzőcskézés, legó, stb.

A holnapi napot, már nagyon várom, hiszen kontrollra kell visszamennem. A kérdéseimre választ kapok, illetve remélem lesz valami új infó, a gyógyulási időszak hátralévő részére.
Mindenképpen kell fájdalomcsillapítót kiíratnom, mert az nagyon fogytán van.

Vacsorára két zsemlét vajaztam meg, egy kis felvágottal. Mire végeztem, csillagokat láttam. Legalább 4 varrat ment le a falatokkal együtt. Elég szúrós érzés, mikor ezek a garathoz érnek. A hátramaradt helyükön, mintha parázs lenne. Ég és csíp...... úgy érzem, szép éjszakának nézek elébe.

Az este hátralévő része, nyugalmasan folytatódott. Fürcsi, kis tévé, fekvés, alvás.
..... Persze a bogyók, elérhető közelségbe helyezve.

NYOLCADIK NAP

Fél egykor arra ébredtem, hogy kiment a gyógyszer hatása, és valaki a kazán helyett, a torkomat rakta meg izzó parázzsal. Potyogtak a könnyeim, mire sikerült egy korty vízzel bevennem a fájdalomcsillapítót. Mikor sikerült legyűrni a torkomon, elkezdtem a szobában járkálni, mert annyira fájt a torkom. Két kezemmel befogtam a fülem, mert egyszerűen úgy éreztem, mintha az is begyulladt volna. A hihetetlen fájdalom, 10 perc alatt elviselhetővé tompult, így belevetettem magam az ágyba, és megpróbáltam aludni. 

Reggel 6 órakor ébredtem, hogy bogyóra van szükségem. Egyszerűen, a saját nyálam lenyelése is problémát okoz.

Nagyon remélem, hogy pár napon belül elveszítem végre az összes varratot, és lemegy ez az őrület.

Mire a gyógyszer elkezdett hatni, elkészítettem a reggelit. Reggeli közben, még pár "szúrós" falat lecsúszott a torkomon. Délelőtt sorozat kukkolás, kis tanulás, majd gyógyszer bevétel, és ebéd.

Ebéd után nekikészültem a délutáni kontrollnak. Papírokat összekészítettem, és szép lassan kisétáltam a kórházig. A látogatási tilalom miatt, az ajtóban álló biztonságos őrök, egyből kérdezték .... "Hova-hova?" Vizsgálati papírt felmutattam, és már száguldottam is be a kórházba.

Mire az osztályon levedlettem a cuccaimat, már jött is a doktornő, és behívott a vizsgálóba.
Megvizsgált, és pár gyors kérdést sikerült feltennem számára.
Kiderült, hogy már csak csak két varrat maradt a számban, a többi "lelépett". A kérdésemre, hogy "Meddig fáj még?", azt a választ kaptam, hogy a varrat leszakadása után, már csak két nap, ami fájdalmas. Utána már nem lesz gond.
A probléma, viszont az, hogy mivel a varrat már nincs, így nagyobb a lehetősége a seb kivérzésének. Most kell igazán figyelnem.

A megmaradt két varratom, ha nem dörzsölődik le, akkor a következő kontroll alkalmával kiveszik.
Írattam fel gyógyszert, és óvatosan rákérdeztem a munkába állásom várható időpontjára.
Ha minden jól megy, akkor jövőhét csütörtökön mehetek dolgozni. Ez persze, a jövőhét keddi kontrollon még változhat .... amit remélek, hogy nem fog.
Jövő kedden kell visszamennem kontrollra,
Tehát, a kórházból hazaengedéstől számított minimum 2 hét a lábadozási idő.

Kényelmesen hazasétáltam. Kisvártatva megérkezett a kis család, és már kezdődött is a szokásos esti nyüzsi.
Megtelt a lakás élettel, törpém kacagása, a legnagyobb gyógyír minden betegségre. Imádom, ahogy önfeledten kacag, és mikor valami jól sikerül, odaszalad, és óvatosan ad egy puszit. Minden alkalommal megkérdezi ... "Apa torka fáj?" ..... egyszerűen IMÁDOM.

Aztán bedobtam egy gombócnyi fagyit, olvadt állapotban. Kicsit marta a torkom, de kell neki az edzés. Jó lenne mielőbb elfelejteni ezt a fájdalom csillapítós dolgot, persze fájdalommal együtt.

Ma beszéltem egy drága rokonommal, és úgy érzem, ki kell hangsúlyoznom pár dolgot.
- Elhatározni, hogy kivetetem a mandulám.
  (Ez a legnehezebb dolog. Hihetetlen nehéz elszánni magad, sok álmatlan éjszakát okoz.)
- A mandula műtét, érzéstelenítéssel, nem egy leányálom.
  (Kibírható. Maga a folyamat, és a vizuális visszacsatolás, egy kicsit bizarr, 
  ezért nem is írtam róla. Ez maximum 1 óra, így szerintem kibírható.)
- Az utána lévő 7-10 nap, szintén nem egy sétagalopp.
  (Nagyon kellemetlen, de elviselhető.)

 Ezek tényleg elriaszthatják az embert, DE.....
- 2 tüszös mandulagyulladással sokkal többet, és jobban szenved az ember.
   (Nem is beszélve arról, hogy időben több a táppénz, mint egy ilyen műtétnél.)
- A mellékhatások, tönkreteszik az ember életét
  (hajhullás, ízületi fájdalmak, szív problémák, stb.).
- Mandulagyulladáskor, nem fertőzöm folyamatosan a környezetem, legfőképpen a szeretteimet.
  (Azt hiszem ezt nem kell kommentálnom.)

Tudom, hogy ezen kívül, még számtalan érv van ellene és mellette.
Mindenkinek saját döntése kell hogy legyen, a műtét elvégzése, vagy elutasítása.
Én csak a tapasztalataimat szeretném megosztani, hogy tudd, mire számíthatsz.

Egyáltalán nem biztos, hogy mindenkinek ilyen tapasztalatai vannak/lesznek ezzel kapcsolatban, de a sorstársaimmal tartott diskurzusok azt mutatják, hogy nem egyedi az esetem.

Egy fincsi vacsi, majd fürdés, fekvés, alvás, a szokásos "kacatokkal" együtt. :)

KILENCEDIK NAP

Hajnalban pokoli fájdalomra ébredtem. Minden ponton fájt a torkom. Parázsnyelés, kutyafüle lehet ehhez. Le erőltettem egy korty vizet, majd egy szem gyógyszert.
(Tapasztalat, hogy először egy korty vizet igyunk, és csak utána vegyük be a gyógyszert, mert így nem tapad le a gyógyszer, különböző, lehetetlen helyekre.)
Öt perc járkálás után, lefeküdtem, és 8-ig aludtam. Mikor felkeltem, meglepődve tapasztaltam, hogy nem fáj annyira a torkom. Bár még kicsit nehézkes a nyelés, de már határozottan jobban vagyok.
Reggeli közben, elkezdődött a sorstársaimmal történő diskurzus. Kiderült, hogy Szabi kontrollon, Csabi meg "bentfekvőn" (!!!!). Igen, meglepődtem Én is. Engedélyével, íme a monológ, amit írt. :)

...Úgy érzem, már megérte ezt a naplót írni. :)
Bár nekem a Flector egy kicsit hűsítette, és csípte a torkom, de a hatása tényleg jó.
Mindenkinek csak óvatosan, de nyugodt szívvel merem ajánlani.
A megszokotthoz képest, gyorsabb és fájdalommentesebb ebédet költöttem el. Volt egy pillanat, amikor éreztem, hogy a megmaradt két varratból, egy megint lecsusszant.

Jogosan merül fel a kérdés, milyen érzés, mikor "lelép" egy varrat.
Amikor egy falat ételbe beleragad/beleakad egy varrat, a nyelés hatására, elkezdi lehúzni a sebről.
Talán egy kicsit hasonlít arra, mikor egy csipesszel megcsíped a bőröd.
Minél később esik le a varratod, annál kisebb a fájdalom.
Amikor beleakad egy falatba, akkor érzed hogy húzza. Az ember automatikusan megáll, és "piheg" egy kicsit. Ez jó, mert egy pillanatra megnyugszik a seb. Ilyenkor, már a varrat elmozdult a helyéről, tehát jó úton járunk. Utána egy óvatos próbálkozás, és érzed, hogy még mindig húzza. Ekkor, már javában lent van a sebről, csak még tartja egy kicsi. Nekem általában a harmadik nyelésre, lejött a varrat. Nem szabad félni, nyugodtan le lehet nyelni a cérnát. A helye, 2 napig érzékeny (aznap+másnap), de utána minden olyan mint régen.

Délután egy családi séta a közeli boltba. Jól esett már kimozdulni itthonról. Persze lassan, és megfontoltan, semmi cipekedés. Kicsit rosszul is éreztem magam, mert anya hozott mindent, én meg üres kézzel sétáltam. Mikor hazaértünk, halkan megjegyezte ...
"Most már tudom milyen érzés neked, mikor bevásárolunk és cipekedsz." :)

Megvacsoráztunk, és fürdés után egy kis játékkal zártuk az estét. Szokásos agyzsibbasztás a televízióval, majd fekvés. Persze előtte bedobok egy bogyót, a biztonság kedvéért.
(Ma, már csak reggel, délben, és lefekvés előtt vettem be csak gyógyszert. Remélem, mielőbb elhagyhatom.)

TIZEDIK NAP

Hajnali fél ötkor, arra ébredtem, hogy kiszáradt a torkom, és egy kicsit nehézkes a nyelés.
Vissza aludtam, és csak fél hétkor ébredtem arra, hogy egy kicsit fáj a torkom. Nyúltam a bogyó felé, és egy korty víz kíséretében, már lent is volt.
Ekkor végigsuhant rajtam a felismerés, hogy este  nyolckor vettem be utoljára fájdalom csillapítót.
Alakul ez.
Reggeli a szokásosnál gyorsabban csúszott le, hála a fájdalom csillapítónak, és annak, hogy már csak egy varratom van. A közérzetem jobb, kicsit mozgékonyabb vagyok, de nagyon odafigyelek, nehogy Csaba sorsára jussak. Semmi hajlongás, semmi hirtelen mozdulat.

Délelőtt elmentem a gyógyszertárba, és kiváltottam a gyógyszerem. Most vettem észre, hogy egy másfajta gyógyszert írt ki a doktornő. Remélem ez is segít elüldözni a "fájdalom manókat". :)
 Sütött a nap, ami még az ember lelkét is átmelegítette. Szépen lassan sétáltam, hogy ezt a szép időt, teljes mértékben kiélvezzem.

Mostanság úgy éreztem, mintha büntiben lennék, és kiűzetve a konyhából. Kisebb konyhai előkészülettel múlattam az időt, mint hagyma pucolás. Remélem lassan visszaszerzem a helyem a konyhában, mert most olyan vagyok, mint Napóleon Elba szigetén.

A torkom érdekes módon, néha fáj, de akkor a fülembe is belenyilall a fájdalom.
Csaba azt mondta, hogy neki őrült módon fáj a füle, és persze a torka is.
Szabolcsnak szinte már nincs is baja.

Egy ismerősömmel váltottunk pár szót, és Ő azt mondta, hogy 41 évesen műtötték. A mandulájának a helye, még mindig "üresen tátong" a szájában.
Az tény, hogy minél idősebben szedik ki, annál nehezebben, vagy egyáltalán nem regenerálódik az a rész, ahonnan eltávolították.
Ez olyan, mint a bölcsesség fog, vagy bármelyik rágófog. Ha kihúzzák, akkor elég sok időbe beletelik, mire az íny, újra benövi a lyukat (van hogy 1-2 évbe is beletelik).
Tudom, ez megint nem az, ami megerősít bárkit abban a hitben, hogy ki kell venni a mandulát.
Mint a nyolcadik napi bejegyzésben írtam, Én még mindig azt mondom, hogy ezt kellett tennem.
Nem csak magamért, de a szeretteimért is.

A délután, a szokásos módon telt el..... azaz volt egy aranyos pillanat, amit megosztok veletek.
Pici fiamék jöttek haza, és én éppen az előtérben tartózkodtam, amikor hallom, megáll az ajtó előtt, és kopogtat..... majd így szól " Csak egy pici hó kell" (ha nem ismered, KLIKK IDE).
Egyszerűen zabálni való. :)

A délután jól telt. Kotnyeleskedtem a konyhában, legóztunk, és a szokásos fekvés előtti rituálék.
Fürdés, zsibbasztás, majd a fiam szavaival élve, "csicsis". :)

TIZENEGYEDIK NAP

Egész éjszaka, fájdalom mentesen aludtam. Sajnos reggelre a Törpikém belázasodott, így most Ő is itthon van. Annyira rossz látni, hogy bágyadt, és nem annyira pörgős, mint szokott. Doki kijött, megnézte, gyógyszert adott, és ennyi. Most anyának van két gyermeke. :(

Reggelinél, a nyelvfájásomon kívül, minden rendben volt. Volt pár falat, ami nem akart igazán lecsúszni, de ezt az érzést lassan kezdem megszokni. A nyelvtő fájdalmam, nem tudom mikorra múlik el.
Csaba barátomnak is megvolt az első nyugodtan átaludt éjszakája, így már lassan Mindhárman jól vagyunk.
Néha kicsit fáj a fülem, és a nyelvem hátsó része, de ez már kezdi az elviselhetőség határát súrolni.
Fájdalom csillapító gyógyszert, már csak 12-14 óránként veszek be. Bár így egy kicsit jobban érzem az "apró" fájdalmakat, de sebaj, elviselhető.

Ebédre egy kis krémlevest, sült húsit, és tepsis burgonyát kaptunk, az itthoni kis "betegtársammal" együtt. Az étkezés után, a szieszta örömeit élveztük.

Délután "ágynyugalom" volt itthon. Törpöm, pilledt hangulatban volt, így a délután nyüzsgés mentes volt....sajnos. Pihenés, közben percekig tartó bóbiskolás.

Fürdés után, egy kúpot kellett beadni neki, mert belázasodott. Persze nem is kellett sokáig altatni. Nekem is be kellett vennem egy bogyót, mert a torkom mintha bedagadt volna. Egyszerűen nem tudtam nyelni. Semmi más nem fáj, már csak a nyelés. Olyan, mintha néha a falatok kapufára mennének. Egyszerűen nem tudom néha lenyelni a falatot. Ha nem rágom tuti pépesre a falatot, akkor néha nem mennek le a falatok. Persze egy korty víz megoldja a problémát, de evés után egy órával, majdnem leszakad a garatom. Hiszem hogy jobb lesz ... de hogy mikor ....

Bogyó be, majd egy kis szemrontás a tévénél, majd pihi.

TIZENKETTEDIK NAP

Reggelre kiszáradt a torkom, nehézkes lett a nyelés, de ettől függetlenül, jót aludtam.
Tegnap este vált zavaróvá számomra, hogy egyfolytában olyan érzésem van, mintha só lenne a számban. Amikor vizet iszok, elmúlik egy pár percre, de utána megint előjön.
Olyan, mintha sokat szotyiztam volna, és a só, marná a számat. Még az édes dolgokat is sósnak érzem. Magamhoz vételeztem egy Sportszeletet (mert hát "Sportolni" kell), de minden falat után, egy sós utóíz maradt a számban.
Csaba is hasonlót érzett a mai ebéd után.

A nap eltelt, minden különösebb probléma nélkül. A nyelés még egy kicsit fájogat, de már az elviselhetőség határain belül. Tegnap este után, csak délelőtt 11 körül vettem be csak gyógyszert, és egyet a vacsora után.

Vacsoránál már egy kicsit fájt a torkom, a nyelés nem igazán megy.

Azt tapasztaltam, hogy nem mindig sikerül kétszer egyforma hangon megszólalni. Van hogy teljesen normális a hangom, majd egyszer csak rekedt lesz. Van hogy dörmögős, van hogy elcsukló.
A legfurcsább, hogy ha ki akarom nyújtani a nyelvem, az nem nagyon sikerül. A nyelvem alsó fele, elkezd olyankor fájni. Szerintem ez a lassan két hetes, "nyugalmi" állapotban történő tartás miatt van.

Törpikém egyre betegebb, fáj a pocakja, állandóan belázasodik, és fájlalja a torkát.
Remélem, holnapra Mindenki sokkal jobban lesz, a maihoz képest.

TIZENHARMADIK NAP

Reggel arra ébredtem, hogy be van dagadva a torkom, kiszáradt, és nem nagyon tudok nyelni.
Egy pár korty víz után, rendeződött a helyzet. A nyelés még nem az igazi, de már határozottan jobb. A mai nap folyamán, megpróbálom elhagyni a fájdalom csillapítót.
Törpikém enyhe javulás jeleit mutatja, de nem akarom elkiabálni.
A hangom még mindig elég vicces, és a beszélgetéseket is csak tőmondatokban próbálom intézni.
Nem tudom, mi okozza, de egész nap, valami nagyon ingerelte a torkomat. Folyamatosan kapart, és állandóan köhögtem.
Sajnos este, lefekvés előtt, csak kellett egy gyógyszert bevennem, annyira fájt a torom. Gyanítom, hogy az egész napos torok köszörülés, és köhögés tette meg a hatását.

TIZENNEGYEDIK NAP

Ma 2 hete, hogy a műtét volt. A nyelés most már jól megy. A nyelvem két oldala még egy picit nyilal, de ez sem annyira borzalmas. A sós ízt, még mindig érzem a számban, de már nem olyan intenzív, mint napokkal ezelőtt.
A fiamtól elkaptam az influenzát, így most kezd átcsoportosulni a problémám. A tüsszentés, és a köhögés, még mindig nem az igazi.
Holnap megyek kontrollra. Elvileg ez az utolsó, így holnap megtudom, mikor állhatok hadrendbe.

TIZENÖTÖDIK NAP

A mandula műtét hatásaiból, már csak egy kis nyelési probléma maradt. Most hogy sikeresen lebetegedtem, azért érzem, hogy az orrfújás, a köhögés, és a tüsszentés sem az igazi.

Kiderült, hogy egy idegi "rendellenesség" okozza az állandó sós ízt a számban, de erre B vitamint javasolt szedni, amivel hamarabb regenerálódik a "berendezésem".

VISSZATEKINTÉS

A huszadik napra, már alig érzi az ember, hogy volt egy műtét. A nyelésnél még mindig furcsa érzésem van, de már nincs fájdalom, A nyelvem belső fele, még mindig furcsa érzést közvetít az agyamnak, de lassan ez is kezd megszokottá válni. Hat hét, a teljes gyógyulás ideje ..... állítólag.

----*----

A harmincharmadik napon (2015-03-07) azt tapasztaltam, hogy ha lehajolva próbálok inni,
vissza jön az orromon.
A nyelvem tövében, még mindig érzem azt a furcsa, cérna darabokra emlékeztető érzést. Mintha varrat lenne ott .... de nincs.
A sós ízt, egyre kevésbé érzem állandóan, de sajnos az ízek, még mindig nem jöttek vissza.
Kicsit furcsa, hogy sokkal gyorsabban kiszárad a torkom, és elég sokszor kapar.
Krákogni még most tanulok. Ásításkor, még mindig fáj egy kicsit a nyelvem töve.
Furcsa, hogy a beszédnél sem mindig úgy jönnek ki a szavak, mint régen.
Még 9 nap, és a hat hét eltelik ....kíváncsian várom a további változásokat ... mert nagyon remélem hogy lesznek.

----*----

Eltelt három hónap. Pár dolog változott, de most már látom, nem lesz ez gyors dolog.
- Lassan, kezdenek vissza jönni az ízek, de még mindig csak segítséggel tudok főzni. :)
- Már nincs probléma a krákogással, köhögéssel, és a víz ivásával sem.
- Elmúlt a sós íz érzete.
Sajnos lett egy "új" tünetem. Alkalmanként, egy íz, "beragad" a rendszerembe, és mindennek olyan ízét érzek. Ez elég furcsán hangzik, így kifejtem kicsit.
Mondjuk, eszek csemege uborkát. Jön az a finom, savanykás íze, és hopp "beragad" az agyamba.
Utána bármit eszek, órákig mindennek csemege uborka utóíze van.
Nekem, mint főzni szerető embernek, ez maga a végső káosz.

Voltam fiacskámmal  vizsgálaton, és a doktornő megnézte az Én torkomat is.
Kiderült, hogy a mandulám kiszedése miatt, felszabadult egy kis nyelv rész,
amivel most "több" van a számban. Ez okozza, hogy a beszédnél (és egyébként is), furcsább a szám "belső berendezése".

Hideg étel vagy ital elfogyasztását követő napon, kicsit mintha bedagadna a torkom, de ez csak a reggeli ébredéskor érezhető. Az első elfogyasztott falat után, ez az érzés elmúlik.

----*----

Immáron eltelt fél év. Beszédnél még mindig zavar a "plusz nyelv rész", de lassan megszokom.
Sajnos nem változik a helyzet. Az ízeket elég bizarr módon érzem.
Csak akkor érzem a sós ízt, ha az étel már sós. Ugyan ez a helyzet a savanyú, és keserű ízekkel is.
Sajnos az édes íz, egyáltalán nem akar visszajönni.
Egy kanál kristálycukornak olyan az íze, mintha lisztet ennék .... hihetetlen nagy büntetés ez a számomra.
Sorstársammal (Szabolccsal) konzultáltam, és neki is hasonló tapasztalata van.
"Pár napig minden ízetlen, egy hideg italozás után. Ilyenkor nem esik jól semmilyen étel." 

----*----

Kilenc hónap .... nagy vonalakban, a helyzet változatlan. Édes íz ...hiányzik. Sós, keserű, savanyú .... csak akkor érzem, ha már valamiben túlteng ez a három íz ..... Szedem a B-vitamint, de nem igazán van hatása ... legalább is az ízlelésemre ... de alakomra annál jobban.:)
Beszédnél még mindig úgy érzem, mintha valami nem stimmelne a torkomban.
A nyelvem hátsó részét, még mindig csiklandozza a nyelvcsapom.
(Halkan megjegyzem, hogy mindezek ellenére is úgy érzem, megérte a műtét.)
Állítólag még 3 hónap, és jobb lesz  (akkor lesz 1 év) .... hát ..... kiderül. Én nagyon bízom benne. :)

----*----

Tizennyolc hónap .... Sajnos a helyzet változatlan. Az elmúlt időszakban, egy pár dologra fény derült, többek között, egy belgyógyász főorvos megismerésével.
Íme pár tény, amit valahogy senki sem modott el ....
A 7-es idegpályába adják az érzéstelenítő injekciót, melyben nagyon sok ideg fut.
Többek között, az íz érzékelő idegek is itt futnak.
Kicsi az esélye, de ha pont eltalálják, akkor az ízek, már csak a múlt mementói lesznek.
Az idegpályák ezen része, egyáltalán nem regenerálódik, így hiába eszi az ember a B-vitamint.
A kicsi esély, nálam bejött, így bele kellett törődnöm, hogy ez már így marad.

Ennek a megváltozott érzékelésnek köszönhetően, az erős paprika erejét is csak akkor érzem,
ha a szám szélére "keveredik", vagy ha extrém csípős.
Ami eddig a "baromi erős" kategóriába tartozott nálam, ahhoz most harapok egy kis zöld erőspaprikát..... :)

A véleményem nem változott. A műtét kellett, hiszen a szeretteimmel töltött minden egyes perc, megéri.

Most, hogy ezeket a sorokat olvasod, jogosan teszed fel azt a kérdést, 

amit Én is feszegettem a műtét előtt

"Altatás vagy helyi érzéstelenítés?"

Remélem, sikerült pár olyan plusz információt adnom, ami segít majd meghozni a számodra megfelelő döntést.